üzenet

„Nem halok meg, hanem élek, és hirdetem az Úr tetteit.” (Zsolt 118,17)

Először egy bizonyságtételem alkalmával kaptam ezt az igét majd egy fél évvel később a konfirmandus hétvégén, az egyik délután az imaszolgálatban részt vevők személyesen imádkoztak a jelenlévőkért. Amikor valaki a hátam mögött állva megérintett, és imádkozott értem, újból ez az Ige hangzott el. Nagyon megerősítő volt számomra, hogy Isten ilyen közvetlen módon hív az Ő szolgálatára.

Nem rég egy húsz éves lánnyal beszélgettem, aki fiatal kora ellenére már többször foglakozott az öngyilkosság gondolatával. Éreztem, hogy Jézus Krisztus szabadítására van szüksége. Nagyon félénk volt és vártam az alkalmat, hogy ezt elmondhassam neki. Egyszer csak váratlanul azt kérdezte tőlem: „Maga hisz Istenben ?” Ekkor elkezdtem Istenről, a mi szerető mennyei Édesatyánkról, beszélni neki. Megerősítettem, hogy Isten őt is szereti és értékes embernek tartja. Azért küldte el az Ő egyszülött Fiát, hogy meghaljon a mi bűneinkért és ezáltal örök életünk legyen. Ezután teljesen megváltozott a beszélgetés hangulata. Kinyílt  és nagyon sok kérdése volt életről, halálról, amit a Szentlélek vezetésével megválaszoltam neki. 
Búcsúzóul azt mondta: 
„Köszönöm a beszélgetést. Nagyon meghatott az a legelső pár mondat, ahogyan Istenről beszélt. Én elfelejtettem, hogy Isten ilyen, valamiért egy másik kép alakult ki bennem róla. Majd megpróbálom a kezembe venni a Bibliát. L ehetne beszélgetni máskor is Istenről?”

Kiemelt témák

Bemutatkozunk

"Nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak ki, és rendeltelek titeket arra, hogy elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon, hogy bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek." (János evangéliuma 15,16)

Mire számíthatsz?

Ha első alkalommal megyünk valahova, szeretnénk minél többet tudni előre, hogy ne érezzük kényelmetlenül magunkat a váratlan dolgok miatt. Ezért összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat, amik neked is megadják a biztonságot és kényelmet!

Alapítvány

A Gazdagréti Református Alapítvány a keresztény hit terjesztésének elősegítését, valamint a gyülekezet munkája és a templomépítés támogatását tűzte ki célul.

Gyülekezetünk

A Szentírás számos képet használ az egyház titkának megragadására, amelyek közül az egyik a család képe. Gyülekezetünkről gyakran beszélünk úgy, mint Isten családjáról, ezért is tartjuk fontosnak, hogy a növekedéssel együtt is családias maradjon.

Igehirdetés

Ezen az oldalon a vasárnapi istentiszteleteken elhangzó igehirdetéseket tesszük közzé. Az igehirdetéseket elolvashatod itt a weboldalon, letöltheted írásos formában (pdf) vagy meghallgathatod a megfelelő hivatkozásra kattintva. 

Impresszum

Gazdagréti Református Gyülekezet
PostacímBp. 1118 Rétköz u. 41.
Telefon+36-1-246-0892
E-mail
Powered by SiteSet